Hát bizony egy pici babával vannak problémák is. Most, hogy a boldogság-hormon termelése kicsit visszább hagyott, ezeket is picit reálisabban látom. Nem jó egész este fent lenni egy síró babával. Főleg, hogy mindent megteszünk és láthatóan semmi baja. Sem a védőnő, sem a gyerekorvos nem tudja, miért. De nem is foglalkoznak vele: ha evett, tisztában van nem lázas stb akkor "nem kell vele foglalkozni". mintha ez olyan egyszerű lenne.
Vannak olyan ébrenlétek is, amikor nem sír. Ilyenkor beszélek hozzá, tárgyakat mutatok neki amiket már nem csak pár másodpercig követ a szemével, hanem tovább is tud koncentrálni. A feját hason fekve már szépen tartja és háton fekve is próbálkozik.
Az elmúlt napokban úgy tűnt, hogy el fog fogyni a tejem, erre elég komolyan bepánikoltam. Így nem tudtam kihasználni a nap közbeni alvás lehetőségeket. Ezért egyre fáradtabb és ingerlékenyebb lettem. Ezt egyéb emberi kontakt hiányában Gáboron vezettem le :( Tőle ez úton is elnézést kérek. Visszatérve a tejre (boci), Niki már három négy óránként akart enni és keveset aludt. Amikor rájöttem, hogy lehet hogy éhes, elkezdtem minden étkezés után fejni és csak nagyon kevés maradt a cicimben! A biztonság kedvéért vetünk egy adag tápszert. Sok folyadékot ittam minden etetés után fejtem és annyit raktam Nikit cicire amennyiszer csak lehetett, de nem volt eredménye. Tegnap végre a reggeli etetés után egy bő etetésnyit tudtam lefejni! :). Ma pedig már úgy ébredtem, hogy tiszta tej a melltartóm és Niki 7 órát aludt a bőséges vacsora után! :)
Az ortopédián sajnos nem ért minket meglepetés, Niki bal oldalra nem tudja rendesen fordítani a fejét, mert le vannak az izmai tapadva. Mondtam a doktor nőnek, hogy tornáztatom. Kérte, hogy mutassam meg hogyan. Aztán megmutatta, hogyan kellene: Attól fértem, hogy eltöri a nyakát! :) Közben Niki persze visított, ezt kéne nekem 30-40 percig csinálni, hát kizárt ... Megyünk csecsemő gyógytornára. Ott 2-3 hónap után rendbe hozzák nem lesz maradandó károsodása. Olvastam hivatalos oldalakat ugyanazt írták amit a doktornő mondott ...
Hapci...
Olvastam blogokat is hasonló tapasztalatokról. 99.456% pozitív dolgokat írt. Várom már, hogy milyen lesz az első óra.